- Tényleg? Ez most komoly? Az egész nyarat Hawaii-on
töltjük?! Ti vagytok a legjobb szülők! -ujjongtam, és örömömben anyáék nyakába
ugrottam- És mikor indulunk?
- Holnap után indul a gépünk Chicago-ból, viszont oda fél
nap az út és a nagynénédék is jönnek, náluk fogunk megszállni – mondta anya,
majd a végén mosolyogva hozzá tette - úgyhogy menj és pakolj össze!
Ujjongva szaladtam fel a szobámba, miközben folyamatos
kántáltam, hogy Megyünk Hawaii-ra! Nem
elég, hogy elutazunk egy egzotikus szigetre, de az egész nyarat ott töltjük.
Elővettem az egyik bőröndöm, majd a szekrényből elkezdtem
kipakolni a fontosabb dolgokat. Azt hiszem kevesebb dolgot is rakhattam volna
be, mert a végére két nagy bőrönd –ami színültig meg volt pakolva fontosabbnál
fontosabb dolgokkal- hevert a szobám közepén. Bár 2 hónapra megyünk, így senki
nem köthet bele a ruhamennyiségembe.
Miután végeztem a bepakolással felhívtam Hailee-t, hogy
elújságoljam neki a ,,nagy” hírt.
***
A tükör előtt álltam és magamat néztem, miközben fogat
mostam és készülődtem lefeküdni. Már valamennyire sikerült lenyugodnom, így
meglehetősen békés voltam. Bár amikor már az ágyban feküdtem nem tudtam másra
gondolni, hogy hamarosan egy repülőn fogok ülni, álmaim szigete felé tartva. Na
jó az talán kicsit túlzás, hogy hamarosan hisz’ még az két nap, de akkor is
olyan közelinek tűnt. Végül sikerült áttérnem az álmok világába.
***
Reggel magamra kaptam egy dinnyés felsőt hozzá egy koptatott, magasabb derekú rövid
nadrágot és a kedvenc nyakláncom. A fürdőmben megcsináltam a hajam és egy egyszerű
sminket raktam fel.
A konyhából isteni illatok áradtak fel, ami hatására a gyomrom egy hatalmasat kordult. Mikor leértem anyát láttam ide oda szaladgálni a hatalmas konyhában. Az asztalra már ki volt rakva a gofri, és a hozzá való feltétek.
A konyhából isteni illatok áradtak fel, ami hatására a gyomrom egy hatalmasat kordult. Mikor leértem anyát láttam ide oda szaladgálni a hatalmas konyhában. Az asztalra már ki volt rakva a gofri, és a hozzá való feltétek.
Hamarosan megérkeztek a többiek is (a bátyám, az öcsém és
apa). Mind leültünk reggelizni, közben anyám ismertette a menetrendet. Én már a
harmadik gofrit vettem el, amire raktam nutellát, eperszeleteket és jó sok
tejszínhabot.
Miután mindenki jól lakott elmentünk készülődni, mert fél
óra múlva indulnunk kellene, hogy időben Chicago-ba érjünk –legalábbis anyám
tervje szerint-. Én még felkaptam egy kisebb táskát, amibe belepakoltam a
legszükségesebb dolgokat, majd vártam, hogy a bátyámék is jöjjenek. Addig elővettem
a telefonomat és azon játszottam időtöltésként. Hamarosan hangokat hallottam az
emeletről és hangos trappolással érkezett meg Ben és az öcsém is. Eközben apám
bepakolta a cuccokat a kocsiba és „indulásra készen” nyilvánította magát.
Az autóban ültünk és vártuk, hogy anya is jöjjön, majd
amikor ez hosszas idő után bekövetkezett indulhattunk a nagynénémékhez.
- Tehát, Chicago-ba majdnem fél nap az út, ezért, majd
tartani fogunk kisebb-nagyobb megállókat, ahol kicsit ki tudjátok nyújtóztatni
magatokat. Remélem ez így megfelel!- mondta Anya.
*** Másnap***
Már vagy 2 órája ültünk a repülőtéri várakozóban, amikor
végre megszólalt a bemondóban egy női hang: A Hawaii szigetekre tartó repülőgép
utasait kérjük fáradjanak a 7-es szektorba és kezdjék meg a beszállást!
Mindannyian összeszedtük a táskáinkat és a kijelzők
segítségével eljutottunk a gépünkhöz. Megmutattuk a beszállókártyákat, majd
elfoglaltuk a helyünket. Én kikönyörögtem, hogy hagy üljek az ablak mellé, mert
még sosem utaztam repülővel és kíváncsi voltam a városra felülről –és persze a
felhőkre is, meg minden-. A felszállásnál kicsit rázkódott a gép, de ezután
minden simán ment. Előkaptam a táskámból a fülesemet és elindítottam random egy
számot, majd csak bámultam ki az ablakon.
Persze ekkor még nem gondoltam volna, hogy mik fognak velem
történni az elkövetkezendő pár hónapokban.
Sziasztok! Ez lett
volna az 1. rész és egyben a prológus. Ez kicsit rövidre sikeredett, de a többi
részt megpróbálom hosszabbra írni! Remélem eddig tetszett, ne felejts
kommentálni se! :D A kövi részt próbálom minél hamarabb hozni!
Xoxo, Emy


Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése