16. fejezet

Sziasztok! Meghoztam a 16. részt! Remélem tetszeni fog, és ne felejtsetek el nyomot hagyni magatok után!

Jó olvasást! ~Emy

-----------------------------------------------

- Szia!

- Szia! Gyönyörű vagy!

- Köszönöm! Tehát… mit terveztél?

- Majd meglátod! Meglepetés! – elindultunk a parkolóba. Először nem tudtam miért megyünk oda, majd megálltunk egy kocsi mellett, aminek kinyitotta az ajtaját. Bepattantam az ülésre, megvártam, hogy ő is beszálljon és elindulhattunk.

- Nem is tudtam, hogy tudsz vezetni!

- Oh, pedig egy ideje már vezetek!

- Sajnos én nem tudok! Mármint próbáltam már, de szörnyű voltam! – nevettem el magam. 

Ezután csöndben ültük egymás mellett, úgy 20 perc múlva megállt a kocsi. Kinéztem az ablakon, egy étterem parkolójában álltunk. Nash segített kiszállni, elindultunk az épület felé, beléptünk az ajtón. Valamit mondott az egyik pincérnek, majd az elvezetett egy asztalhoz az étterem egyik eldugottabb részén.

A pincér felvette az italrendelésünket, majd távozott. Először Nash kezdett el beszélni magáról, bár szívesen hallottam volna több információt a családjáról is, ő csak pár mondatot mondott róluk. Nem akartam erőltetni, így nem is kérdeztem rá.

Közben a pincér is megérkezett, elmondtuk, hogy mit szeretnénk enni. Én egy Hawaii csirkemellett – aminél remélem, hogy azt rakják rá, amit írtak az étlapon – és hozzá burgonyapürét kértem. Nash-ére nem figyeltem, inkább a kínálatot böngésztem, nem e találok valami finomabbat. Mármint nem mintha ez nem lenne finom, csak hát kicsit félek, hogy itt Hawaii-on hogyan készítik.

Körülnéztem az étteremben, elég puccos helynek látszik, és ezt az árak is bizonyítják.

Most én következtem az életrajzommal, tehát elkezdtem Nash-nek beszélni a gyerekkoromról, a családomról és minden olyan dologról, amit úgy gondoltam, hogy megoszthatom vele.

***

Most a szállodához tartunk vissza. Az este nagyon jól alakult, a vacsora után elmentünk sétálni a tengerpartra, ami az étterem mellett volt.

Azt hiszem, nagyon megkedveltem Nash-t. Bár nem teljesen vagyok biztos az érzéseimben, mert Shawn iránt is éreztem valamit. Igen múlt idő. Ő már nem keres, gondolom nincs ilyesmikre ideje, hiszen ő szupersztár.

Megérkeztünk. Kiszálltam a kocsiból, de előtte még az órára pillantottam. Fél nyolc. 3 és fél órára eltűntem, nagyon remélem, hogy a szüleim nem fogtak gyanút.

Gyorsan elköszöntem Nash-től és megígértem neki, hogy még találkozunk, majd szaladtam fel a szobánkhoz. A lift mozgása most nagyon lassúnak tűnt, az is volt.

Lehúztam a kártyámat és nyugodtan nyitottam be a lakosztályunkba, ha bárki is lenne a nappaliban. Szerencsére sötétség volt, ami azt jelentette, hogy nincs itt senki. Most gyorsabbra kapcsoltam és beszáguldottam a szobámba.

- Na, mi volt? Mesélj! – Hailey az ágyamban feküdt és úgy kérdezett. A TV-t nézhette. Gyorsan befeküdtem mellé és tekintetemet a képernyőre vezettem.

- Először mondd, hogy a szüleim semmit sem sejtenek!

- Nem, nyugi! Lent wellnesseznek!

- Huh, oké!

- Na, mi volt?

- Semmi különös. Elmentünk egy étterembe, majd sétáltunk a tengerparton.

***

Ma átjött hozzánk Skylynn. Jamie egész reggel be volt sózva, szaladgált a szobában, fel-

alá.

Én az ágyamban fekszek és nyomkodom a telefonomat. Hailey még mindig alszik, mellettem.

Jamiék hangjára, nevetgéléseikre csodálom, hogy nem kel fel barátnőm.

- Mennyi az idő? – úgy tűnik elszóltam magam, mivel Hail álmosan, a párnába motyogott valamit. Ha jól értettem az időt kérdezte.

- Nem tudom… - megnéztem a telefont – 11 óra.

- Már! Nincs kedvem felkelni…

- Nekem se! Pedig fel kéne öltöznünk! Ha jól hallottam, nemsokára jön Skylynn bátyja!

- Minek?!

- Szerinted én tudom!

Hallottam, hogy kopognak a bejárati ajtón. Elmotyogtam egy ’Már késő’-t és elindultam a szekrényemhez, hogy felvegyek valamit. Az ajtó előtt mentem el, amikor megütötte valami a fülemet.

- Nash Grier!