7. fejezet

Sziasztok! Itt az ígért rész. Remélem tetszeni fog, nem is húzom tovább a szót!

Jó olvasást kívánok! ~Emy

-----------------------------------------------------------

Mára a szüleim kirándulást terveztek a közeli esőerdőbe. Beleegyeztem, bár szívesen lettem volna Shawn-nal is. Tegnap este még felhívott, akkor mondtam neki, hogy ma nem leszek elérhető, kicsit, mintha szomorúnak hallottam volna a hangját a kijelentésemre.

Nem tudtam mit vegyek fel az erdőbe, ezért egy atlétát, egy rövidnadrágot és – ha esetleg találnánk egy tavacskát – egy fürdőruhát is felkaptam a ruháim alá. A táskámba a kaja, és üdítő mellé bedobtam még egy törölközőt is. Mivel nagyjából kész voltam, ezért kimentem a nappaliba, ahol már a bátyám várt ránk. A többiek egyszerre érkeztek meg, így elindulhattunk.

Apa bérelt egy autót, amivel körülbelül fél órát utaztunk. Az erdő már innen kintről hatalmasnak tűnt. Volt ott egy információs bódé, ahol kértünk egy térképet és megtudtuk, hogy az erdő közepe táján egy tó is van, amiben fürödni lehet.

***Pár órával később***

Már hallani lehetett a víz csobogását. Alig vártam, hogy belevethessem magam a hűs habok közé. Nagyon melegem volt, és ennek ez az időjárás sem tett jót. Pár perc múlva megláttam a vizet, gyorsan a partra futottam. Ahhoz képest, hogy azt mondták, ez egy nagyon kedvelt hely, egy lelket sem láttam. Lehet, hogy ez nem is az a tó? Nem nagyon foglalkoztam ezzel, mert láttam egy táblát, ami azt mutatta, hogy itt lehet fürödni. Ledobtam magamról a ruhát és már a tóban is voltam. Kellemesen hűvös volt a vize.

- Gyertek be ti is! – kiáltottam ki a parton álldogáló – öltöző – családtagjaimnak.

Az öcsém futva indult a vízbe, majd elkezdett felém jönni. Kijjebb úsztam, oda ahol még neki leér a lába. Amikor ideért szorosan nyakam köré fonta apró kezeit, én pedig testét öleltem át, hogy megtartsam.

- Menjünk beljebb? – kérdeztem tőle mosolyogva.

- Igen, igen! – ujjongott.

Beljebb úsztunk, de még addig, hogy nekem leérjen a lábam. Bár őt már háromszor is ellepte volna a víz. Anya is odajött hozzánk, és hozta Jamie karúszóját is. Miután ráadta, elengedtem, hagy úszkáljon ő is.

- Anyaa, bemegyünk a közepére? – kérdezte könyörgően öcsikém.

- Oda azért nem, ott nagyon mély a víz! Még apának sem érne le a lába! – mondta nevetve Anya. – De beljebb mehetünk, addig, hogy nekem leérjen a lábam.

- Okéé, akkor gyere már anyaa! Te is gyere Lara! – indult el Jamie.

Elindultunk befelé, még jó darabig nem mélyült, és már majdnem a közepén jártunk.

- Anya, nézd! Mindjárt a közepén vagyunk! – vette észre Jamie is.

De itt már éreztem, hogy kezdett mélyülni, úgyhogy kicsit kijjebb mentünk, nehogy bányató stílusú legyen, és hirtelen legyen mély.

***

Már a parton napoztunk, amikor öcsém elkezdett nyaggatni minket, hogy menjünk vele be. Először Apát kérte meg, de ő nem akart, aztán Anyát és a bátyámat is, de ők sem akartak és utánuk következtem én.

- Laraa, légyszi gyere be veleem. Kérlek! – kérte kiskutyaszemekkel Jamie. Ennek sosem tudtam ellenállni, ezért felálltam, megfogtam a kezét és elindultunk a vízbe. Még hátrapillantottam a családomra, de ők már visszafeküdtek a plédre és élvezték a napsütést.

- Nézd, menjünk oda! – mutatott egy sziklára, ahová fel lehetett ülni. Gyönyörű volt, ahogy a tó szélén, a hegyből kiemelkedett és a fele a víz alatt volt. Elindultunk felé.

Amikor odaértünk segítettem felmászni Jamie-nek.

- Ugorhatok egyet?

- Igen, de csak akkor, ha rajtad van a karúszó! – mondtam neki, mire ő a karján lévő két levegővel teli karúszóra mutatott.

- Jól van! De csak óvatosan!

A kő szélére állt, elrugaszkodott és egy nagy csobbanással beleérkezett a vízbe. Mivel rajta volt a karúszója, ezért nem süllyedt le a víz alá. Segítettem neki felmászni.

- Mégegyet! – mondta, de már csobbant is. Még ugrott párat, majd amikor elfáradt lefeküdtünk a meleg sziklára pihenni.

Már egy ideje feküdtem, csukott szemmel, amikor egy csobbanást hallottam. Azonnal kinyitottam a szemem és oldalra néztem. Nem láttam sehol Jamie-t csak a karúszóit. Azonnal beugrottam a vízbe és keresni kezdtem, de sehol nem találtam. Ekkor köhögést hallottam a szikla másik oldaláról. Gyorsan odaúsztam, megláttam az öcsémet egy fiú ölében. Ismerős volt nagyon, de nem volt időm ezen gondolkodni. Átvettem Jamie-t tőle.

- Mi történt Jamie? Jól vagy? – erre csak bólogatott.

- Azt hiszem leesett a szikláról. – szólalt meg a sötét hajú fiú, aki megmentette az öcsém életét.

- Oh, köszönöm szépen! Azt hiszem, ha nem vagy itt, akkor… - nem fejeztem be a mondatot. Nem is akartam, mert az szörnyű lett volna, ha Jamie-nek valami baja történik. 

Ekkor ránéztem a fiúra és beugrott, hol láttam.

- Nash, ugye? – kérdeztem bizonytalanul és csak reménykedtem benne, hogy így hívták.

- Igen. Te pedig Lara. És megtaláltad végül Shawnt? – emlékezett ő is rám, de amikor az utolsó mondatot mondta, kicsit elszomorodott(?) a hangja.

- Igen, megtaláltam. Nem volt nehéz. – nevettem el magam. Erre ő is elmosolyodott. – És, hogy-hogy itt vagy?

- Lejöttünk a srácokkal ide. Elég jó ez a hely!

- Igen az, feltéve, hogy az öcsémnek majdnem baja lett.

- De nem történt semmi!

- Szerencsére nem! És Shawn is itt van? – kérdeztem tőle. Örültem volna, ha itt van, de nem biztos, hogy olyan jól sülne ki a dolog, ha a szüleim meglátnak vele. Még ha csak barátok is vagyunk.

- Nem, ő nincs itt.

- Talán nem is baj! – mondtam, mire Nash eléggé meglepődött – Mármint, nem biztos, hogy olyan szerencsés lenne, ha meglátnának a szüleim vele. Még ha csak barátok is vagyunk!

- Szóval csak barátok vagytok? Én azt hittem, hogy jártok.

- Oh, nem, nem járunk! De azt hiszem, hogy vissza kéne mennem! Majd még beszélünk! Szia!

- Szia!

Elindultam az öcsémmel a part felé. Nagyon remélem, hogy anyámék nem láttak ebből semmit. Bár pont a szikla takarásában voltunk, így gondolom azt sem látták amikor Jamie beleesett a tóba.