10. fejezet

- És, egyedül jöttél? – kérdeztem.

- Nem, itt van Matt, Cameron, Carter és Shawn is.

- Értem, és… öhm… szerinted haragszik rám Shawn?

- Nem tudom, miért?

- Csak, mert nem keresett, és nem is vette fel a telefont.

- Hát, ez a ti dolgotok!  Úgyis itt van, majd beszélsz vele!

- Igen. Viszont a ma délutánom szabad, úgyhogy csinálhatunk valamit. Esetleg át is mehetek hozzátok!

- Lara, nézd, ott lehet venni limonádét! – kiáltott fel mellettem Jamie. 

Szerencsére nem voltak sokan, csak 2 ember állt előttünk. Amikor sorra kerültünk „leadtuk” a rendelésünket, és épp fizetni készültem.

- Hagyd, majd én kifizetem!

- Dehogy! A miénket én fizetem! És, amúgy is, túl feltűnő lenne anyáméknak, ha nem költenék semmit a pénzből! – nevettem el magam, és ezzel le is tudtam a fizetés kérdését.

Elindultunk visszafele, amikor eszembe jutott, hogy most beszélhetnék Shawnnal.

- Jamie, innen visszatalálsz anyáékhoz? – bólintott, miközben nagyot kortyolt italából. – Oké, akkor mondd meg anyáéknak, hogy mindjárt megyek. Csak elmegyek, keresek egy mosdót! –gyorsan kitaláltam valamit, hiszen tudjuk milyenek a kisgyerekek! Mindent elmondanak a szüleiknek és nagy valószínűséggel Jamie is mondana valamit Nashről.

- Szóval … Gondoltam, elmehetnénk „hozzátok” –formáltam ujjaimmal idézőjelet, míg próbáltam finoman megfogalmazni, hogy beszélni szeretnék Shawnnal.

- Oké, persze! Gyere!

Nem kellett sokat gyalogolnunk, kb. 3 percre voltak a fiúk.

- Srácok, Hoztam valakit! – erre a kijelentésre mind a négy fiú felém fordult. Shawn szeme mintha felcsillant volna, de ebben nem teljesen voltam biztos. – Ő Lara, ők pedig Matt, Cameron, Carter. Shawnt már ismered.

- Sziasztok! – intettem feléjük, amit ők is viszonoztak. – Shawn, beszélhetnénk?

- Persze, gyere! – arrébb mentünk a többiektől.

- Mi bajod van Shawn? Úgy értem, hogy már mióta nem beszéltünk, nem is keresel, sőt, konkrétan leszarsz! Én azt hittem, hogy barátok vagyunk! – fakadtam ki.

- Hát, úgy tűnik, hogy te a szabadidődet szívesebben töltöd Nash-sel! – mondta gúnyosan.

- Talán azért, mert ő legalább foglalkozik velem! De tudod mit! Ha te így gondolod, akkor legyen így! Nem érdekelsz! – emeltem meg a hangom, és dühösen elrohantam mellette.

- Bocs srácok! Nekem most mennem kell! – még „köszöntem” el a többi fiútól.

Shawn Mendes

- Ez mi volt? – kérdezték a többiek, amikor visszamentem.

- Semmi! – vágtam rá durván.

Ezt az egészet nem, így terveztem. Csak, hát, amikor láttam Larát Nashel, valami bekattant bennem. Talán féltékeny lettem. Nash, olyan könnyen el tudja érni amit, akar, én meg… Azt gondolná az ember, hogy akiért több száz tinilány rajong, annak csak ki kell választania egyet és már is megszerezte. Nos, az én esetemben valamit nagyon elcsesztek. A csajozás sosem volt az én műfajom, nem is voltam nagy szerelembe esős. De aztán jött Lara. A gyönyörű, már-már mesébe illő arca, a szemei, a derekáig érő, barna haja… de neki mégis Nash kell.

Lara Evans

Feldúltan mentem vissza a plédünkhöz. Nem értettem Shawn kirohanását, hiszen csak barátok vagyunk. És egy embernek lehet több barátja is. Így, visszagondolva, mintha féltékenységet is felfedeztem volna a hangjába. De ezt gyorsan el is vetettem, hiszen féltékenység? Persze, mégis mire. Valószínűleg ő csak barátként tekint rám, csak nem értem! Nem értem, hogy miért mondta ezt.

- Nem baj, ha visszamegyek a hotelba?

- Nem, menj csak!

- És, ti meddig maradtok még?

- Szerintem, egy-két óra múlva megyünk, mi is. Aztán vigyázz magadra! Ne csinálj semmi hülyeséget! – még visszapillantottam egy „ez most komoly” tekintettel, majd a szállodához mentem.

***

Kopogtak. Nagy nehezen kikászálódtam az ágyamból, a telefonomat és a fülhallgatót az éjjeli szekrényre raktam.

Lenyomtam a kilincset és kinyitottam az ajtót. Shawn állt ott. Vajon mit akar?

- Szia!

- Szia!

- Figyelj, én csak bocsánatot akartam kérni! Nincs jogom beleszólni, hogy te kivel barátkozol, és kikkel mit csinálsz. És sajnálom, azt is, hogy nem kerestelek mostanában, csak hát nagyon sok dolgom volt.

- Semmi baj, megértem!

- Akkor szent a béke?! – mosolyodott el.

- Szent a béke! – most kínosan álldogáltunk egymással szembe, majd megtörtem a csendet – Nem akarsz bejönni?

- De, szívesen!

Az idő sebesen szaladt, észre sem vettem, hogy már másfél óra eltelt. Shawnnal beszélgettünk, hülyéskedtünk.

 Az egyik kanapé mögött álltam, és próbáltam mindig ellentétes irányba mozdulni, mint a velem szemben álló fiú. Kitaláltuk, hogy sütünk valami, de amikor előkerült a liszt, nem bírtam megállni, hogy ne szórjak rá. Ebből persze, az lett, hogy mindketten dobáltuk egymást mindennel, ami a kezünk közé akadt.

Elindultam az egyik irányba és csak futottam, kezembe egy lisztes zacskóval. Hátranéztem, nem láttam sehol, ekkor azonban valamibe vagy valakibe ütköztem. A lendülettől a földre estem, Shawn pedig rám. Csak nevettem, amikor észrevettem, hogy milyen közel is vagyunk egymáshoz. Shawn ajkaira pillantottam, amik most egyre közeledtek felém. A nevetésem abbamaradt. Vágytam erre a csókra, de nem voltam benne biztos. Nem voltam benne biztos, hogy ez jó ötlet.

Ám ekkor halottam a zár kattanását, valaki bejött. Nem láttam, hogy ki az, mert a bárpult takarásában voltunk. Villámsebességgel pattantunk fel a földről, gyorsan leporoltam magam és vártam a következményekre.